Nyél és kesztyűrész

A nyél készüljön lágy anyagból (parafa vagy speciális gumi), ne legyen rideg tapintású, kellemesen simuljon a tenyérbe. Ne legyen túl vaskos, és nincs szükség mélyedésre az ujjaknak, hiszen a mozgás során a kéz folyamatosan nyílik és csukódik, a barázdák csak akadályozzák a mozgást.

A megfelelően illeszkedő kesztyűrész kulcsfontosságú! Ez az „alkatrész” teremt kapcsolatot a kéz és a bot között, ettől függ, hogy képesek leszünk-e megfelelően kivitelezni a kartechnikát, ez biztosítja az optimális erőátvitelt. A kesztyűrész közvetlenül kapcsolódjon a nyélhez, nem szabad, hogy több centis szalagon lógjon, hiszen így a test mögé kerülő, elengedett bot önálló életre kel, ide-oda repül, nem tudjuk előrelendítéskor ügyesen elkapni.

Azért szeretem a „kesztyűrész” és nem a „pánt” kifejezést, mert az elnevezés is utal a felépítésére: nem egy szimpla, csuklóra csatolható pántról van szó, hanem egy olyan képződményről, amely megfelelően tartja a kézfejet, és külön nyílással rendelkezik a hüvelykujjnak, könnyű belebújni, mint egy kesztyűbe. Ne feledjük, hogy a bot „nordicozás” közben a kezünk-karunk meghosszabbítása, ha úgy tetszik, szerves része, nem történhet meg az, hogy a rossz rögzítés miatt „külön utakon járjon”.

A bot szára

Ennél a résznél az anyagra kell elsősorban odafigyelnünk. Régebben alumíniumból, különböző fémötvözetekből készültek a botok, ma már elsősorban az üvegszálat és a szénszálat (carbon) illetve ezek változó arányú keverékét alkalmazzák a gyártók. Mára a carbon szinte hívószó lett, sokan azt hiszik, hogy az ebből készült bot biztosan jó minőségű.

Először is azt szeretném megjegyezni, hogy a szénszálakat is különféle minőségben gyártják. Az én tulajdonomban két pár 100%-os carbon bot van, de a kettő közötti minőségi különbséget még a laikusok is azonnal érzik.

Másodszor a carbon nagy szilárdsága miatt elsősorban a stabilitást biztosítja, de a stabilitás nem mindenkinek a legfontosabb szempont. Sokaknak egy lágyabb, nagyobb ütéselnyelő képességű, ízületkímélőbb botra van szükségük. Nekik a nagyrészt, vagy 100%-ban üvegszálból készülő botot ajánlanám, sőt, kifejezetten előnyös, ha ilyet választanak.

Akkor hát ki milyen botot használjon?

A dinamikus, erőteljes mozgást végző, változatos-extrém terepviszonyokon (akár köves, sziklás hegyi utakon) tréningező sportolók a kiemelkedő stabilitású, igen strapabíró, 100%-ban (kiváló minőségű) carbonból készült botot;

az átlagos, vagy alkalmanként annál kicsit keményebb edzésmunkát végző, hegyi utakon is túrázó férfiak, dinamikusabban mozgó vagy erőteljesebb testalkatú nők az 50-60% carbont tartalmazó botot;

a túlnyomó részben sík terepen, átlagos intenzitású edzésmunkát végzők a 20-30% carbont tartalmazó botot (a legtöbb amatőr női nordicos ebbe a csoportba tartozik);

a „nyugisabb”, elsősorban egészségvédő-rehabilitációs célból sportoló, átlagos testalkatú nők a 100%-ban üvegszálból készült, lágyabb, ízületkímélőbb, de szintén nagyon tartós botot részesítsék előnyben!

A bot hegye

Kétféle típust használnak a gyártók: az egyik henger alakú, egyenes végű, legtöbbször csillag alakú profillal, a másik elnyűhetetlen vídiáből készül, hegyes, karomszerű a formája. Előbbi hamar elkopik és gyengébb talajfogást tesz lehetővé, utóbbi kiválóan kapaszkodik minden talajon, sőt, tiszta és száraz aszfalton is jól használható, sohasem kopik el, viszont kissé hangosan kopog.
Én mindenképpen az utóbbit tudom ajánlani.

A botok a hegyre illeszthető, kupakszerű gumitappancsokkal kerülnek forgalomba. Ezeket csak akkor érdemes használni, ha véletlenül betonon kell gyalogolnunk, egyébként ajánlott tappancsok nélkül használni a botot. Ezek a kis gumik egyébként is hamar kopnak, és nem olcsó mulatság az állandó cseréjük.

Vissza